Gondolatok, érzések és rejtett vágyak...

..vagyok.
Nem tudom mi van velem mostanában, de mindenre érzékenyen reagálok. Elég, ha egy kicsit hangosabban szólnak hozzám és képes vagyok elpityeregni magam.
Ugyanez volt most délután. Párom nem talált 2 pár zokniját, amit kimostam. Igazából nem is vagyok biztos benne, hogy kimostam. Lehet csak Ő nem találja, és persze a legegyszerűbb másra fogni.
Nemtom...
De elkezdett veszekedni és anyázni, hogy még erre se vagyok képes..
Nekem se kellettt több.. Én meg elkezdtem sírni, hisz nem értettem, hogy miért kell ilyen cirkuszt csinálni egy qrva zokni miatt. Hát leszarom, nagy ívben.. Ha ezen múlik a boldogsága, akkor veszek neki helyette 5 párat és nyalja ki a saját seggét örömében.
Meg is jegyeztem, hogy örülök neki, hogy megy haza, mert nekem ehhez nincs türelmem és energiám. Ekkor jött a hagyjuk a kapcsolatunkat, mert nincs értelme.
Most már én is ott tartok, ha ennyire nem képes visszavenni és ilyen faszságon kiakad, akkor valóban hagyjuk. Nincs nekem szükségem a gyerekes hisztijeire és közönséges beszólásaira.
Sok mindent elviseltem eddig és valahol örültem neki, hogy nem egy puhapöcs a párom, aki minden szavamra ugrik. Imponált, hogy van saját akarata, véleménye, amiért kész kiállni és nem csak bólogat, mint a kocsi ablakában a kiskutya.
Mindig mert visszaszólni, ha nem tetszett valami és utólag mindig belátta, ha fasz volt.
Ez tetszett benne...
De most ez a hétvége nem volt az igazi.. Valahogy nem volt türelmünk egymáshoz. Én ingerült voltam, mert nem éreztem részéről, hogy örülne annak, hogy együtt vagyunk. Folyamatosan azt hangoztatta, hogy unatkozik és nincs mit csinálnunk. Felhoztam néhány ötletet, hogy mit lehetne csinálni, persze azok közül egyik se volt jó. Jöttek a kifogások...
Ő azonban egyet se tudott mondani...
Nem tudom mit akarok, nem tudom mi lenne jó.. Csak azt tudom, hogy más nem tud dönteni helyettem és csak én tudhatom, hogy mennyit vagyok képes elviselni.