Gondolatok, érzések és rejtett vágyak...

Ennek hatására mostanában nem lesz időm írni...
A mindennapi teendőim mellé bevállaltam a céges újság egyik rovatának a szerkesztését.
A nemzetközi eseményeket fogom elemezni és megírni, valamint a helyileg ránk vonatkozó érdeksségeket írom majd meg. Egy kis extra kihívás, hogy a cikkek egy részét angolul is meg kell írni, de ez nagyon tetszik. Ha előre akarok lépni, akkor valamit fel kell mutatnom, úgyhogy kicsit belehúzok...
A másik, 7köznapi és kevésbé szókimondó blogom is hanyagolni fogom... Ez van..

Utóbbi napjaimat vagy inkább heteimet a rutin uralta. Reggel felkeltem, elmentem dolgozni, hazamentem és esténként fáradtan tértem nyugovóra.
Párommal minden közös percet élveztem, mert a sok elfoglaltságom miatt áldásnak számított még egy mosoly is.
Kicsit sokat vállaltam magamra és most ennek a levét iszom meg.
Karrieremet szeretném építeni és ezért most kell néhány áldozatot hoznom...

Ma beszélgettem egy kedves ismerősömmel, aki folyamatosan partnerének frigiditásától szenved. Meg tudom érteni, mert néha hasonló gondolatok kavarognak a fejemben. Neeeeem frigiditás, mert attól messze állok. Néha csak kicsit aktívabb nemi életre vágyom. Amikor ilyen vágyaim vannak, akkor mindig meg tudom magam nyugtatni, hogy ez badarság és elégedjek meg azzal, amit kapok.
Az előbb említett ismerős mindennapi hancúrozásra vágyik, ami egy friss kapcsolatnál gyakori és szinte alap, de pont ezt teszi hétköznapivá.
Nem egy olyan kapcsolatom volt, ahol minden nap szerelmeskedtünk vagy csak gyorsan kúrtunk egyet. A hangsúly a gyakoriságon volt.
Minden nap, néha többször is. Idővel azonban unalmas lesz, elveszíti a varázsát. Hiányzik belőle az a szenvedély, ami eleinte még megvolt. Azon agyaltunk, hogy mivel dobjuk fel az együttléteket. Jöttek a szerepjátékok, kiegészítők és más már-már aberrált variánsok.
Az ilyen intenzitású kapcsolataim nem igen tartottak tovább egy évnél. Valahogy a 13. hónap volt az a kritikus időszak, amikor besokaltam a mindennapi rutintól, attól, hogy ugyanazzal kell ágyba bújnom, attól, hogy már előre tudtam, hogyan fog hozzám érni.
Nem tudom, hogy csak az idő vagy a rutin teszi, de ráébredtem, hogy a heti egy, kiadós szerelmi együttlét ideális az én esetemben.
Túl vagyunk a kritikus időn és mégis minden alkalmat remegve várok. Amikor becsukom a szemem közben, akkor is Őt látom és Róla fantáziálok. Sóvárogva várok minden alkalmat és ez az, ami életben tart a kapcsolatot. (Persze sok más egyéb tényező mellett.)
Ha százalékban kellene kimondanom, hogy mennyire a sexen múlik számomra egy kapcsolat, akkor 60%-ra tenném. Ha nem vagyunk kompatibilisek ezen a téren, akkor valamelyik fél elkezd nézelődni jobbra vagy balra....

Nyíltan ki merem mondani, hogy szeretem.
Párommal eleinte nem űztük ezt a részét. Ő talán nem merte mondani, hogy szereti, én meg valahogy nem erőltettem, mert volt már olyan korábban, hogy valaki undorítónak tartotta.
Azt a helyet valóban nem arra teremtették, de ha már rájöttünk, hogy ott van és még jó is, akkor meg miért nem használnánk?!
Megfigyeltem, hogy még mindig sokan tabunak tartják ezt a dolgot, pedig igenis mindennapi része lett a sexuális életnek.
Sajnálni tudom azokat a nőket, akik nem tudják elengedni magukat és nem éreznek rá az ízére, hogy milyen jó is tud lenni.... Arról nem beszélve, hogy egy kis gyakorlással a legintenzívebb orgazmus érhető el.
Most is beleborzongok, ahogy eszembe jut a szombati éjszakai vad szerelmeskedésünk és ahogy kedvesem a fülembe zihálva, kéjesen nyögve élvezett a popsimba....

Érdekes dolog ez a vita. Vannak kifejezetten építő jellegű viták, melyek csak szorosabbá tesznek egy kapcsolatot.
Mostanában csak ilyenben van részünk, mert egy kiadós nézeteltérés után realizáljuk igazán, hogy mennyire szükségünk van egymásra és mennyi minden tart minket össze.
Ez a hét a nevetés jegyében telt. Végre kicsit oldottabb a légkör és már önfeledten tudunk nevetni még a saját hülyeségünkön is. Ebből pedig van bőven....

...bocsánatot kért.
De felhívott és közölte, hogy nem fog mindenért bocsánatot kérni. Mondtam, hogy ne is, hanem inkább arra figyeljen oda, hogy ne hozza magát olyan helyzetbe, hogy bocsánatot kelljen kérnie.
Azzal kezdte: " a qrva szádat, nagyon szeretlek..." aztán jött a de...
Én én nem tudtam kimondani, hogy szeretem, mert nem éreztem volna őszintének a jelen pillanatban.
Szeretem, nagyon is... Bele se tudnék gondolni milyen lenne nélküle. Tudom, hogy Ő is ugyanígy van ezzel, csak mind a ketten olyan keményfejűek vagyunk, hogy néha nagyon belegázolunk a másik lelkébe.
Erre kellene megoldást találni... Várom a javaslatokat...

..vagyok.
Nem tudom mi van velem mostanában, de mindenre érzékenyen reagálok. Elég, ha egy kicsit hangosabban szólnak hozzám és képes vagyok elpityeregni magam.
Ugyanez volt most délután. Párom nem talált 2 pár zokniját, amit kimostam. Igazából nem is vagyok biztos benne, hogy kimostam. Lehet csak Ő nem találja, és persze a legegyszerűbb másra fogni.
Nemtom...
De elkezdett veszekedni és anyázni, hogy még erre se vagyok képes..
Nekem se kellettt több.. Én meg elkezdtem sírni, hisz nem értettem, hogy miért kell ilyen cirkuszt csinálni egy qrva zokni miatt. Hát leszarom, nagy ívben.. Ha ezen múlik a boldogsága, akkor veszek neki helyette 5 párat és nyalja ki a saját seggét örömében.
Meg is jegyeztem, hogy örülök neki, hogy megy haza, mert nekem ehhez nincs türelmem és energiám. Ekkor jött a hagyjuk a kapcsolatunkat, mert nincs értelme.
Most már én is ott tartok, ha ennyire nem képes visszavenni és ilyen faszságon kiakad, akkor valóban hagyjuk. Nincs nekem szükségem a gyerekes hisztijeire és közönséges beszólásaira.
Sok mindent elviseltem eddig és valahol örültem neki, hogy nem egy puhapöcs a párom, aki minden szavamra ugrik. Imponált, hogy van saját akarata, véleménye, amiért kész kiállni és nem csak bólogat, mint a kocsi ablakában a kiskutya.
Mindig mert visszaszólni, ha nem tetszett valami és utólag mindig belátta, ha fasz volt.
Ez tetszett benne...
De most ez a hétvége nem volt az igazi.. Valahogy nem volt türelmünk egymáshoz. Én ingerült voltam, mert nem éreztem részéről, hogy örülne annak, hogy együtt vagyunk. Folyamatosan azt hangoztatta, hogy unatkozik és nincs mit csinálnunk. Felhoztam néhány ötletet, hogy mit lehetne csinálni, persze azok közül egyik se volt jó. Jöttek a kifogások...
Ő azonban egyet se tudott mondani...
Nem tudom mit akarok, nem tudom mi lenne jó.. Csak azt tudom, hogy más nem tud dönteni helyettem és csak én tudhatom, hogy mennyit vagyok képes elviselni.

Kegyetlen válasz volt...

Az aggodalmam nem volt alaptalan, mert az egész napi görcs eredménye estére megérett.

Az éjszakai pihentető alvás helyett a fürdőszobában szenvedtem és vártam, hogy elmúljon az intenzív vérzés.

Szerintem volt baba, csak elment. Erre majd egy okos doktor bácsi megadja a választ. Sok kérdésem lesz hozzá ezzel kapcsolatban, hisz mi van akkor, ha ez újra megtörténik, amikor már tényleg be van tervezve?!

Csalódott vagyok, mert már akartam/akartuk...

 

Nem tudom milyen anya lennék, de felmerült a kérdés. 2 hete rosszullét kerülget és a pirosbetüs ünnepek is kimaradtak. Ebből egyenesen következett, hogy terhes vagyok.
Tegnap elrohantam egy gyógyszertárba és hirtelen felindulásból vettem egy tesztet. Beértem munkába és az addigra már zsebbe csempészett teszttel elindultam a mosdóba.
Kerestem egy olyan wc-t, amit nem használnak és nyugodtan el lehet időzni akár 10 percet.
A teszt pozitív lett...
Nevetés és sírás kerülgetett egyszerre, hisz nemrég még abban se voltam biztos, hogy akarom-e folytatni a kapcsolatom. A másik oldalról meg valami megmagyarázhatatlan, furcsa melegség öntötte el a szívem és megsimogattam a hasam... Egy baba.. A Mi babánk, szerelem gyümölcse. Igen, szerelem.. Szerelmes vagyok és mindennél jobban szeretem a párom, még akkor is, ha korábban úgy gondoltam, hogy nem kellene folytatni. Nem azért akartam megszakítani ezt a kapcsolatot, mert nem szeretem...
Egy órával később, remegő kézzel nyúltam a telefonom után és hívtam leendő gyermekem apját. Akkor tényként közöltem vele és azt is, hogy nem szándékozom megtartani, mert a körülményeinket nem tartom alkalmasnak arra, hogy életet adjunk egy érző, apró emberi lénynek.
Alig vártam, hogy délután legyen és személyesen megbeszéljük. Addigra előjöttek az anyai ösztönök, amelyek folyamatos küzdelmet vívtak a realitásommal.
Hajnalig csacsogtunk és vázolgattuk a lehetőségeket, míg végül arra jutottunk, hogy veszünk még egy tesztet és ha bebizonyosodik, hogy baba lesz, akkor megtartjuk.
Már a neveket is kitaláltuk. :)
Nyugtalanul aludtam, türelmetlenül vártam a reggelt, hogy megcsinálhassam az új tesztet.
Negatív lett.
Most itt állok 50-50% eséllyel. A következő lépés még egy teszt és orvos.
Reggel óta kegyetlen görcseim vannak. Aggaszt... Nincs jó előérzetem.
Össze vagyok zavarodva és nem tudom mi lenne a legjobb...
A sors majd megadja a választ.

Az elmúlt pár napom érzelmileg és lelkileg leamortizált.
Komoly kérdések merültek fel a jelent és a jövőt illetően. Olyan dilemmába kerültem, hogy inkább egy szürrealista áromra hasonlított, mintsem a valóságra.
Egy szakadék szélén álltam, ahol az utolsó kapaszkodóm egy hajszál volt... Egy vékony hajszál, ami csak arra várt, hogy elszakadjon. Kb. ennyi volt, ami tartotta a kapcsolatom.
Most egy ilyen hajszállal erősebb a bizalom, de még van mit tenni azért, hogy minden a régi legyen. A bizalom a legtörékenyebb kincs. Amilyen nehéz megszerezni, olyan könnyű elveszíteni. Úgy éreztem, hogy maximálisan visszaéltek a bizalmammal.. Megbántottak és lelkileg kihasználtak és ezt egy olyan ember tette, aki a legfontosabb számomra.
Nehéz erről írni és nem is szeretnék apró részletekbe belemenni, mert a sorok soha nem tudják visszaadni a valóságot és a végén még valaki féreértené.
Nem is tudom kinek a szerencséje az, hogy türelmes vagyok és optimista, a toleranciáról meg ne is beszéljünk...
Eldöntöttem, hogy adok még egy esélyt ennek a kapcsolatnak, mert egy problémát leszámítva minden tökéletes. Tudom, hogy egy olyan ember van mellettem, aki feltétel nélkül szeret és elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Nekem is megvannak a hibáim és hihetetlenül makacs tudok lenni és néha teszek, mondok bántó dolgokat.
Tudom azt, hogy minden kapcsolatban vannak nehézségek, de ha nem tudjuk ezeket megoldani, akkor már rég rossz.
Most úgy érzem, hogy sikerült mindent átbeszélni és van esélyünk arra, hogy elérjük, amit elterveztünk.
Én mindent megteszek ezért... de két ember kell hozzá és most nem rajtam van a sor, hogy bizonyítsak..
Meglátjuk.. a vak is ezt mondta. ;)

Sokszor gondolkozom el azon, hogy mit várok el egy partnertől illetve a kapcsolattól.. Az utóbbi az jön magától a partner kiismerése után. Hisz mindenkinek van egy elképzelése azt illetően, hogy mire vágyik. Vannak néhány alap dolog, ami nekem szinte nem is elvárás, hanem azon tulajdonságok, amik nélkül bele se vágok egy kapcsolatba. Azért nem akarom nevezni elvárásoknak, mert egyszerű dolgok és ez elvárás túl fellengzősen hangzik.
Inkább úgy fogalmaznék, hogy előnyben részesítem azokat a férfiakat, akik a következő tulajdonságokkal rendelkeznek.
 -ülve pisil otthon :)
 -tiszta és igényes (magára és a környezetére)
 -kommunikatív
 -szórakoztató
 -őszinte és nyílt
 -művelt (itt nem az értem, hogy szóról szóra idézzen József Attila verseket.. csak tudjon  egyéni véleményt alkotni és tudja megfogalmazni azt, amit mondani akar és legyen tájokozott álatlánosan)
 -humoros (ha kell cinikus vagy irónikus) ne kelljen minden poént elmagyarázni
 -vidám és mosolygós
 -őszinte (ez a legalapabb) - igazából nem akartam ideírni ezt, mert olyan elcsépelt, de mégis ez a legfontosabb egy egészséges párkapcsolatban. Mit ér, ha együtt vagyunk, de nem tudjuk megbeszélni a gondjainkat és nem merjük elmondani a félelmeinket, kétségeinket vagy sikerünket?!

Azt hiszem még számos tulajdonságot sorolhatnék, de ez az egész nem erről szól.
Mindenkinek van egy elképzelése, hogy milyennek szeretné a partnerét és ezek az elképzelések alapján szelektálunk. Külső tulajdonságokat szándékosan nem említettem, mert visszatekintve az életemre és életem értelmetlenségeire, nagyon nagy a különbség. Nem tudnék párhuzamot találni az eddigi kapcsolataimban, hogy kit miért "választottam".
A külső az, ami megfog és a belső, ami megtart. Ez részben igaz... De a megtartási fázisban sem szabad csak a belső értékeinket ápolgatni, hanem a külsőt sem árt figyelmen kívül hagyni. Erről a témáról külön bejegyzést lehetne írni, hogy ki mennyire hanyagolja el magát, miután már biztosnak hiszi a kapcsolatát.
Én egyet tartok szem előtt. Nem a partneremnek kell megfelelni, hanem magamnak. Ha jól érzem magam a saját bőrömben, akkor ez sugárzik kifelé.
Amikor egy új hajat csináltatok, akkor is elsősorban magamnak szeretnék tetszeni, persze az is fontos, hogy a párom is értékelje.
Sokan abba a hibába esnek, hogy csak az aktuális divatirányzatnak és a trendi divatlapok leírásainak akarnak megfelelni...
Milyen unalmas lenne a világ, ha mindenki követné ezeket trendeket... Hány hasonló emberke futkározna az utcán? (Így is van elég divatmajom.)

Eredeti témámtól kicsit elkalandoztam. :)

A lényeg, hogy igenis van mindenkinek elvárása.. Kinek ilyen, kinek olyan.. és ez teljesen normális.
Erre még bizos visszatérek, mert a gondoltaim mindig újat szülnek...

 

Ülök a gép előtt és szenvedek az egyre erőteljesebben görcsölő hasamtól.

Alhasi fájás. 2 napja kezdődött és ez kitart mellettem a következő orgazmusomig. Így van ez, ha nem jön össze részemről, pedig nekem is ugyanannyi időm volt. J

Ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy a férfiaknak is ilyen feszítő érzés lehet?! Egyszer régen, sok éve egy kedves hímnemű ismerősöm elmesélte ezt a feelinget pontosan, de akkor még nem tapasztaltam ezt és nem tudtam átérezni. A szervezetem csak mostanában nem értékeli az ilyen jellegű atrocitásokat.

Szerencsére nem kell általánosítanom, mert kb. minden századik alkalom sül el így.. vagyis nem sül el a részemről J

De most SZENVEDEK!

Szenvedek attól, hogy legalább a 7végéig várnom kell és attól, hogy a segíts magadon, Isten is megsegít variáció erre nem érvényes. Segítettem magamon, de ez a partnerem iránt érzett vágyat nem enyhíti…És ez a vágy okozza ezt a kellemetlen érzést, nem a szervezetemben ilyenkor zajló biológiai-kémiai folyamat hiánya.

 

Régóta gondolkozom azon, hogy legyen egy titkos blogom. Egy olyanon, ahol nem fedem fel a kilétem a közvetlen környezetem előtt. Néhány nem kívánatos személy is olvasgatja, akik csak arra várnak, hogy valami szaftos, magánéleti kalandot teregessek ki.

Én speciel nem szeretném ezeket mindenkinek feltárni, de néha jó lenne leírni. Ebből az elhatározásból született meg ez a virtuális napló.